Anyám
Pajkos természete lett
volna mint a kiskutya
a legnagyobb baj után is
ha oldódik gyorsan
megrázza magát és már
örömében futkos is tovább.
Sose kérdezte meg mi történt
mikor hazamentem a kollégiumból
ha mondtam nem érdekelte
csak rámpillantott és hajszálpontosan
úgy viszonyult hozzám mint ami
történt egyszer vett két kiló
császárkörtét az utcai árustól
nekünk olyan szép nem volt
ott helyben megettük mindet a
teraszon a bátyám anyám
meg én csillogó szemmel
nevetett ez jól esett
nevettünk mind a hárman
csakhogy ő gyönyörű volt ritkán
állta meg hogy meg ne mutassa
titokban előre
a karácsonyi játékokat
a hajas babát a Donát
kacsát és a korcsolyát
gyönyörködve nézegette
egy kicsit játszogatott vele
egész nap a legnehezebb munkákat végezte.
Szerette az életet
mikor fölhívtam és elmondtam
mit írtam csak
annyit mondott, ó,
gratulálok akkor
is ezt mondta volna
ha megkapom a Nobel-díjat.
Csak a végén tudtam meg
mennyire elismert engem abból
hogy megfellebbezhetetlenül bízott bennem
mikor már kórházban volt
mindenki számára
nyilvánvalóvá tette
huncut mosollyal
a szemében hogy
különleges vagyok.
Ilyen ő mostmár nekem
örökre.
- szeptember 14.
Lipp Márta verse
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: