a torkomban dobogott
hányszor Istenem mindig
kisegített a lélegzetem egy kis
oxigénhiány jót tesz az előtérben
kizökkenthetetlen tompaság a háttérben
már öntudat cikázik fogod
a kezem átjár a nem egyedülvalóság
velem vagy nem véthetem el
roppant nyugalom száll rám
Lipp Márta verse